A D2 Ifjúsági Központ az AYA Csapattal, közösen szervezett városismereti fotótúrákat a középiskolás korosztály számára 2020. júliusában. Az események célja Szeged építészeti értékeinek felfedezése, és az épületfotózás gyakorlása. Az eseményeken a 360° Ifjúsági Médiaműhely tagjai és a Kultúra Ifjú Nagykövetei programban résztvevők is csatlakoztak.
Az események ötlete tavasszal vetődött fel, amikor a hosszú bezártság utáni időszakra terveztünk programokat. A szabadtéren szervezett események biztonságosak és egészségesek. A résztvevők több kilométert gyalogoltak, miközben bejárták Szeged belvárosát, és közvetlen környékét – felfedezve olyan építészeti elemeket, melyek mellett naponta akár többször is elmennek az emberek anélkül, hogy észrevennék. A visszajelzések alapján úgy látjuk, van érdeklődés ilyen eseményekre, hiszen az eső ellenére is sikerült az egyik alkalmat megvalósítani.
A tapasztalatokat felhasználva tervezzük újabb tematikus fotós túrák szervezését. Az AYA számára nagyon hasznos volt ez a mini eseménysorozat, hiszen ez volt az első, fizikai térben megvalósult esemény, ahol társszervezőként volt jelen a szervezet. Az egyesület munkatársai korábban is segítették a 360° Ifjúsági Médiaműhely munkáját, és a nyáron megvalósulhatott az első közös esemény.

0 hozzászólás