A Nemzeti Ifjúsági Tanács a Közéleti Mentorprogram keretében rendszeresen szervez úgynevezett „látóutakat”. Olyan körutakat ahol ifjúsági szervezetekkel ismerkednek a résztvevők. Az egyik ilyen alkalom helyszíne volt a D2 Ifjúsági Központ Szegeden. Nemcsak a D2 életével, és működésével ismerkedtek a résztvevők, hanem partnerként bemutatkozhatott az Aktív Ifjúságért Egyesület is. Nagyon örültünk a lehetőségnek, hiszen tagjaink között többen részt vettek a Nemzeti Ifjúsági Tanács, alakuló ülésén és tevékeny részt vállaltak létrejöttében.
A Közéleti Mentorprogram célja, hogy összegyűjtse a tehetséges és a közélet, valamint a társadalmi ügyek iránt fogékony fiatalokat az ország minden részéből. A résztvevők számára közéleti képzési hétvégéket szerveznek, ahol készségfejlesztő tréningeken és interaktív kerekasztal beszélgetéseken vehetnek részt, mintaprojekteket hozhatnak létre közösen, amelyek egy-egy a fiatalokat érintő kérdésre, problémára kínálnak megoldást.
A „látóutakon” piaci, civil és állami intézményekbe, látogatnak el, valamint mentorok segítségével fejlesztik a résztvevők kompetenciáit. A D2-bena saját tevékenységünkön túl, a résztvevők ismereteit is sikerült elmélyíteni az ifjúsági szervezetek menedzsmentjével, és az ifjúsági munkával kapcsolatban. Elsősorban a gyakorlati tapasztalatokra, praktikus részletekre koncentráltunk.
0 hozzászólás