A Talentum AlapítványLendület és élettapasztalat kapcsolata – Intergenerációs együttműködések a civil szervezetben” című konferenciáján vehettünk részt 2024. október 8-án. A köszöntő után motivációs panelbeszélgetéssel kezdtünk bele a tartalmas programba három szervezet képviselőinek részvételével: Gilicze László Emlékalapítvány Felsőpártért, Szentes; Máltai Szeretetszolgálat, Orosháza; Rotary Club Szeged. Minden szervezet egy lendületesebb, és egy tapasztaltaltabb életkorú tagját delegálta a délelőtti programra. Így egészen sok oldalról tudtuk körbejárni a fiatalok elérésének nehézségeit, bevonásuk és szervezetben tartásuk, szükségleteik és erőforrásaik megismerésének lehetőségeit. Hallhattunk stratégáikról, tisztségviselők kinevelésének kérdéseiről a szervezetek képviselőinek saját élményű beszámolói alapján.

Ezt követően world café következett három témával:

  • Meghívásunkra egy fiatal jelentkezik a csapatba – fiatalok személyre szabott integrálása;
  • Meglévő szervezeti struktúra mellé kapcsolódnak a fiatalok – ifjúsági egység/tagozat létrehozása;
  • Egy fiatal létrehoz egy új szervezetet – mentori támogatás tapasztalt civilektől.

A személyes beszélgetésekkel töltött ebéd után jógyakorlat bemutatók következtek:

  • Fogyatékkal élő fiatalok bevonása önkéntesként (Talentum Alapítvány);
  • Társasjáték az önkéntesség népszerűsítéséért – (Talentum Alapítvány);
  • A megszólítás első lépései: süti és sport napok – (Mi Egy Másért Közhasznú Egyesület, Gyula).

A nap utolsó innovatív programelemeként villáminterjút hallgathattunk meg: két fiatal ESC önkéntest kérdeztek a generációk közötti kapcsolatokról, a kommunikáció és közös munka módjairól, hogyan működik ez náluk hazai keretek között.

A konferencia végig családias légkörben zajlott, az egész nap a közös gondolkodásról, a gondolatok szabad megosztásáról, egymásra épülő megoldások kereséséről, együttműködési lehetőségekről, és a sokféleség egységgé kovácsolásáról szólt. Köszönjük!


0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük