Április első napján elkezdődött az Aktív Indulás 2022 projekt megvalósítási időszaka. A Nemzeti Együttműködési Alap által támogatott projekt az egyesület egész éves működését jelentősen meghatározza. Számos szakmai programot terveztünk erre az évre melyek megvalósításán folyamatosan dolgozunk.

Többek között folytatódnak az egyesület életében már megszokottá vált rendhagyó órák, csoportfoglalkozások, iskolákban és iskolán kívül egyaránt. Mentoráljuk fiatalok informális csoportjait saját ötleteik, projektjeik megvalósításában. Tervezünk kommunikációs workshopokat, melyeken a hétköznapokban is használható gyakorlati ismereteket sajátíthatnak el a fiatalok. Továbbra is rendszeresen támogatjuk a 360° ONLINE Ifjúsági Magazin stábját munkáját, szakmai háttér biztosításával. Együttműködünk a D2 Ifjúsági Központtal is, hiszen a szakmai programok egy részének helyszínét ők biztosítják, és a 360° ONLINE számára szükséges stúdió is ott működik. Az év második felében ifjúságszakmai tematikus napot tervezünk megvalósítani fiatalokkal foglalkozó szakemberek számára. Bízunk abban, hogy a projektnek köszönhetően az Aktív Ifjúságért Egyesület szakemberei sok fiatalt és szervezetet tudnak segíteni tapasztalatukkal és szaktudásukkal. A projekt ugyanakkor egy folyamat része, mely magában foglalja az egyesület fejlesztését, és működésének stabil alapokon történő biztosítását.


0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük