Egyesületünk 2024. április 1 – 2025. március 31. között valósítja meg az „Aktív láthatóság” (NEAO-KP-1-2024/10-000190) projektjét, amelyet a II. Szegedi Civil Konferencian történő standolással nyitottunk. A továbbiakban a projekthez kapcsolódó főbb eseményekből válogatunk.
A konferencia szegedi és Szeged környékének nonprofit szakemberei, illetve fogyatékkal élők (pl.: a mozgás-, hallás-, látás korlátozottak, sclerosis multiplexszel élők és autizmussal élő emberek) számára jött létre. A program kerekasztal beszélgetéssel, tudásmegosztással a nonprofit szektorról, szakmai előadásokkal, szakemberek személyre szóló tanácsaival igyekezett minél több információval segíteni a résztvevőket.
Májusban Hódmezővásárhelyre látogattunk ahol Szakmai workshopot tartottak a gyermekjogokról –
Gyermeknap alkalmából izgalmas programokkal várták a fiatalokat és a velük foglalkozó szakembereket, hogy együtt megismerjük és ünnepeljük a gyermekjogok világát a hódmezővásárhelyi Ifjúsági Klubban.
A napot dr. Nagy-Balás Borbála, gyermekjogi szakjogász, az UNICEF Magyarország gyermekjogi munkatársa, az UNICEF Ébresztő-óra programvezetőjének rövid előadása nyitotta a gyermekjogokról és az UNICEF tevékenységeiről, projektjeiről. Jog-tisztelet-felelősség: a gyermekjogok, mint a jogtudatosság és a tudatos felelősségvállalás alapjai, az UNICEF Magyarország kutatása a kortárs bántalmazás természetéről és a bántalmazás prevenciójáról és kezeléséről. Délután Balázs Orsolya és Nyári Júlia, az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány önkénteseinek közreműködésével az ÉBRESZTŐ-ÓRA program kipróbálására volt lehetőség 4-12. osztályos fiatalok bevonásával: interaktív játékok, amelyek segítségével megismerhettük a gyermekjogok világát, és beszélgethettünk ezekkel kapcsolatban közös tapasztalatainkról.
2024. május 31-én Budapesten, a Momentán Tásulat főhadiszállásán vehettünk részt egy újabb izgalmas és hasznos szakmai programon a Civil Impactesek szervezésében.
A délelőtt ismeretterjesztő interaktív előadásokkal, beszámolókkal és nemformális tanulási gyakorlatokkal telt. Meghallgattunk egy gondolatébresztő előadást a fenntarthatóságról széles spektrumban értelmezve, beszélgettünk a jövő kihívásairól. Megismertük közelebbről a Youth Impact programot, az ott elért sikereket, nehézségeket mind a szervezők, mind a mentorok beszámolói által. Találkozhattunk a Youth Impact program nyerteseivel, a Főnix csapattal is, akik saját élményeikről beszéltek a résztvevők kérdései alapján.
A délelőtt remek terepet készített elő a jó hangulatú, ötletelős, kötetlenül beszélgetős ebédhez. Az emésztéssel járó kómás állapotot a Momentán Társulat színészei által vezetett imprószínházas tréninggel tudtuk elkerülni. Köszönjük a közreműködést, Levente és Linda, hiszen több résztvevő is várakozáson felüli oldottságról, és kellemes érzésekről számolt be a feladatok teljesítése után.
Köszönjük továbbá minden szervezésben és lebonyolításban részt vevő munkáját, amivel ehhez a remek naphoz hozzájárultak, várjuk a következő találkozót veletek!
2024. június 6-án a Motiváció Műhely szervezetfejlesztési workshopján vehettünk részt. A téma a civil szervezetek hatékonyságának fejlesztése, együttműködés vállalatokkal, és egyéb társadalmi csoportokkal, közös célok mentén történő együttműködés a nagyobb hatás és hatékonyság elérése érdekében, egy stabil társadalmi bázis létrehozásának lehetőségei.
Szó volt a vállalatok új, nem megszokott szerepvállalásáról: vállalati önkéntesség, adományozás és szponzoráció lehetőségei, együttműködés civil szervezetekkel, partnerkapcsolat kialakítása, amely mindkét fél számára jövedelmező. A vállalatokkal együttműködve nem kell szorosan a pályázatról pályázatra életvitelhez ragaszkodni, így kiszámíthatóbb működéssel számolhatnak a civil szervezetek, illetve az pénzbeli támogatáson túl más források is feltárhatók: képzés, tanácsadás, sajtómegjelenés, termékfejlesztés.
Az ezekhez szükséges szervezeti újragondolások lehetőségéről is meghallgathattunk néhány jó példát: hogyan tudjuk a tevékenységi köröket „átcsomagolni”, hogy cégek számára is vonzó legyen; a szervezetek speciális tudásának felmérése, igényfelmérés vállalatok képviselőivel való beszélgetések által.A napot egy közös brunch zárta, melynek keretei között tovább folyhatott az ötletelés, a lehetőségek feltérképezése szervezetekre szabottan. Köszönjük az élményeket
Tanévzáró rendhagyó óra csapatépítéssel és nemzetközi lehetőségekkel
Az Aktív Ifjúságért Egyesület a 360° ONLINE Ifjúsági Magazin stábjával közösen a Szegedi SZC Móravárosi Szakképző Iskola diákjai számára tartott egy jó hangulatú csapatépítő foglalkozást a tanév végéhez közeledve. A jó hangulat mellett sok hasznos információval készültünk nemzetközi és itthoni keretek között.
Az egyesület által vezetett workshopok és interaktív órák között a kommunikációs és menedzsment programunk a legsikeresebb. Mindkét program olyan, iskolában nem, vagy csak kevés óraszámban tanított ismereteket ad, melyek a mindennapi életben hasznosíthatók. A hatékony kommunikáció kulcsfontosságú nemcsak a munka világában, hanem az iskolai, sőt az otthoni hétköznapokban is. A feleléstől az állásinterjúig számos élethelyzetre felkészítjük a fiatalokat a média módszereivel. Az önéletrajz és motivációs levél megírása, vagy a saját életben meghozott döntések már a menedzsment programunk részei. A trénereink által összeállított gyakorlatok sorrendje, és a köztük elhangzó információk lehetőséget teremtenek kapcsolatfelvételre további együttműködés céljából: önkéntes tevékenység, ifjúsági cserék, nemzetközi lehetőségek kiaknázása az Eurodesk partnerség által.
Tanévzáró JAMboree
Idén is találkozhattatok velünk a Junior Achievement Magyarország immáron harmadik alkalommal megrendezett eseményén, a III. Tanévzáró JAMBOREE Középiskolásoknak című programon, ahol ügyességi feladatokkal, nemzetközi érdekességekkel és lehetőségekkel, valamint retro tárgyfelismeréssel vártuk a fiatalokat. A programon az állomások feladatainak megoldásával pecséteket gyűjthettek a játékos kedvű résztvevők, így a nap végén sorsoláson is részt vehettek. A részvétel remek alkalom volt megismerni közelebbről sokféle szervezet munkáját, pl: Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Csongrád-Csanád Vármegyei Igazgatóság, Katedra Nyelviskola, Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Golf Autósiskola, Amerikai Nagykövetség & Amerikai Kuckó, Szegedi Nemzeti Színház önkéntes csapata, Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság, Youth Bridges Budapest, Szegedi Csocsó Klub, Ezabeszéd – Toastmasters Szeged Retorika Klub, Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium, Csongrád-Csanád Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ és nem utolsó sorban a D2 Ifjúsági Központ, illetve az AYA, Aktív Ifjúságért Egyesület.
A D2 Ifjúsági Központ több szervezettel, köztünk velünk is együttműködve 2024. július 8-12. között megrendezi a diverCITY Kulturális- és Médiaworkshopját, melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Kik vehetnek részt? Minden olyan 12-18 év közötti fiatal, akit érdekel a média világa, illetve szereti a treasure hunt / city rally jellegű kincskereső játékokat. A programon való részvétel ingyenes az Európai Szolidaritási Testület támogatásának köszönhetően, de jelentkezni szükséges az eseményben leírtak szerint. A részletekért kattints!
Jelentkezési határidő: 2024. június 30.
Esemény leírása: https://www.facebook.com/events/1650814039001974
A diverCITY projekt első nagyobb eseménye az ötnapos kulturális-és médiaworkshop, melynek a D2 Ifjúsági Központ termei biztosították a bázist. A résztvevők a Család-és Gyermekjóléti Központ táborában a foglalkozások lebonyolítását is segítették a szervezők és mentorok szakmai irányítása mellett. Megismerkedhettek továbbá Szeged nemzetiségi kultúrájával és nevezetes épületeivel a Városi Fotótúra Füzet összeállításához, meglátogathatták a Vásárhelyi Ifjúsági Klubot és a Szeged TV stúdióját, ismereteket sajátíthattak el a fotó-, és interjúkészítés, tartalomgyártás világából, miközben új embereket ismerhettek meg. A workshop résztvevőinek legetősége nyílt csatlakozni a 360° ONLINE Ifjúsági Magazin stábjához is.
A program együttműködő partnerei: Alkotó Ifjúságért Alapítvány (https://www.facebook.com/alkotoifj), D2 Ifjúsági Központ (https://www.facebook.com/D2Szeged), AYA Aktív Ifjúságért Egyesület (https://www.facebook.com/ayaegyesulet), Vásárhelyi Ifjúsági Klub (https://www.facebook.com/ifiklubvhely), Nemzetiségek Háza (https://www.facebook.com/minorityszeged), 360° ONLINE Ifjúsági Magazin (https://www.facebook.com/360onlinemagazin).
A programot az Európai Szolidaritási Testület támogatta.
Ifjúságszakmai Nyári Egyetem Szegeden
A program az egyetemi hallgatók és a formális oktatás területén tevékenykedő, valamint az ifjúsági szektorban dolgozó szakemberek közti együttműködés segítésére jött létre.
Témakörök, amikben tapasztalt szakértők vezetésével merülhetsz el:
– az ifjúsági munka elméletében és gyakorlatában
– az Európai Unió ifjúságpolitikájában (fiatalokkal foglalkozó szakemberként felfedezheted az uniós ifjúsági programokat, az Erasmus+ programot és az Európai Szolidaritási Testületet)
– az ifjúsági munka aktuális trendjeiben és kihívásaiban (pl.: mesterséges intelligencia, generációs változások, mentális egészség, környezettudatosság, az online biztonság kihívásai)
– a hatékony ifjúsági munka módszereiben (élménypedagógia, az outdoor módszerek, a dráma/színházpedagógia, a társadalmi befogadás és a nemformális tanulás innovatív módszerei)
– a helyi ifjúsági munka sajátosságaiban
– a fiatalok foglalkoztathatóságának elősegítésében
Az esemény a Tempus Közalapítvány és a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar társszervezésével jöhetett létre, mely által szervezetünk tagjai több hónapra elegendő inspirációt, motivációt és friss szakmai tudást vihettek magukkal a hétköznapjaikba.
Elindult a tanév, elindultunk mi is a rendhagyó óráinkkal!
Elsőként a Szegedi SZC Csonka János Technikum elsőéves diákjaival találkozhattunk a rendhagyó órák keretein belül, akiknek ezúton is köszönjük a részvételt. Reméljük, még találkozunk veletek is, illetve Szeged többi gólyájával, akik nem Dél felé, hanem az új iskoláik felé indultak a csengőszó hívására.
20240927-29 inDOKK Konferencia Szeged, Agora
z inDOKK 2006-ban indult kezdeményezése volt a magyarországi ifjúságpolitikai háttérintézmény, a Mobilitás Dél-alföldi Regionális Ifjúsági Szolgáltató Irodájának és a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurórégió Ifjúsági Szövetsége civil szervezeteinek. Az ifjúsági közösségek, szervezetek és szakemberek között, hagyományosan erős, határon átnyúló együttműködéseket szerették volna megmutatni, tovább erősíteni egy nagyobb szakmai rendezvénnyel.
A háromnapos esemény lényegében egy börze, amelyet konferencia-előadások vezetnek be, továbbá közösség- és hálózatépítő műhelyek, helyi kulturális programok színesítenek. Az eseményen A standolás mellett, a 360° Ifjúsági Magazin stábjának nyújtott közösségfejlesztő folyamatot mutattuk be D2 Ifjúsági Központtal közösen.
A Civil Piac az a hely, ahol a „valódi” piac mellett letáborozva a civil szervezetek interaktív módon tudnak bemutatkozni, érdeklődőkkel szabadon társalogni, egymást megismerni, egymással tapasztalatot cserélni. Néhányan szórakoztató műsorszámokkal is készültek, amiket nap közben bemutathattak a piaci járókelőknek. A hűvös idő ellenére tartalmas délelőttöt tudhatunk magunk mögött, köszönjük a részvételi lehetőséget a Talentum Alapítvány munkatársainak!
Ifjúságszakmai workshop egyetemi hallgatóknak
A KIDA – Károli Interdiszciplináris Akadémia résztvevőinek tartottunk workshopot a D2 Ifjúsági Központhoz csatlakozva. Az eseményen bemutattuk a 360° REgeneráció projekttel elkezdődött közösségszervező folyamatot, amelyet a 360 Online Ifjúsági Magazin szakmai támogatójaként indítottunk el.Köszönjük a lehetőséget az Alternatíva Egyesületnek
Pályaválasztási napok
Találd ki magad! címmel háromnapos pályaválasztási vásárt rendeztek a Szent-Györgyi Albert Agórában. A rendezvényen a megye középiskolái, meghívott munkáltatói mutatták be a továbbtanulás előtt állóknak képzési kínálatukat. Szombaton családi nappal várták az érdeklődőket.A D2 Ifjúsági Központ és a 360° ONLINE Ifjúsági Magazin partnereként mi is részt vehettünk a rendezvényen. A standolás mellett a 360° ONLINE stábját segítettük.
Decemberben is tartottunk foglalkozásokat az egyiket nem sokkal a téli szünet előtt, a Kőrösys diákoknak.
0 hozzászólás