Nagyon örülünk, hogy az AYA Egyesület tudott kapcsolódni a Youth for Youth nemzetközi projekthez. Nem csak szakmailag jelent sokat az egyesületi tagoknak, hanem segíteni tudunk fiataloknak kezdeményezéseik megvalósításában.

Több online találkozón, és az első webináriumon is részt vettünk, amely nagyon hasznos, tartalmas és inspiráló volt. Hamarosan elkezdenek fiatalokkal is ötletelni elképzeléseikről. Nagyon várjuk a további mérföldköveket, hogy együtt fejlődhessünk mi is a projekttel.

A PROJEKTRŐL (forrás)

Az Erasmus+ programnak köszönhetően hèt orszàg – Dánia, Görögország, Magyarország, Olaszország, Lengyelország és Spanyolország – partnerei egyesültek egy innovatív módszerek létrehozását célzó nemzetközi Stratégiai Partnerség keretében. 26 hónapon keresztül az alábbi célok megvalósítàsàn fognak fáradhatatlanul dolgozni:

  • egy egységes módszertan létrehozása, amely játékokat segítségül hívva támogatja a résztvevővöket, hogy a 21. század kihívásait irányítani képes kreatív vezetőkkè ès elkötelezett èlethosszig tartó tanulókkà vàlhassanak;
  • tudatosság növelés és figyelemfelhívás a játékok erejére, mint befogadást és részvételt lehetővé tevő eszközökre, melyek révén nem csak a fiatalok problémáira, de szélesebb körű társadalmi kihívásokra is megoldásokat generálhatunk, valamint
  • egy közös tudásbázis kialakítása, mely a fentebbiket a játékfejlesztés folyamatán keresztül együttműködés központúan támogatja – egyszerre ösztönözve az aktív állampolgárságot, vállalkozó szellemet és kreativitást.

​Ha éppen azon gondolkodnál, hogy mindezt, hogyan is fogják megvalósítani, akkor vess egy pillantást a projekt főbb mérföldköveire, melyek a következő 5 szellemi termék köré szerveződnek:

  • Az első állomás egy Tematikus Kiadvány lesz,  ahol minden partner az orszàga témàhoz kapcsolódó sajàtossàgai után kutat majd, három érdekes projektet bemutatva, hogy ezáltal is teljesebb képet kaphassunk a kihívásokról és szükségletekről a konzorciumunkon túlmutatóan is.
  • Innen a fennsíking meg sem állnak, a meredek kaptatón pedig a Digitális Tréning anyagunk segíti majd a projektbe bekapcsolódni kívànókat Játékfölde közös nyelvének megtanulására.
  • Miután mind felkészültek, kezdődhet is az igazi mulatság, egészen a csúcsig mennek és elindítják a Játékfejlesztő Műhelyeket, ahol egy mentoràlási folyamatban fiatalok csoportjainak biztosítanak majd lehetőséget arra, hogy társadalmi problémákra megoldásokat kínáló, saját komoly játékokkal állhassanak elő – micsoda kilátás és oly sok különböző látásmód.
  • Nincs is más hátra, minthogy megpihenjenek a dombos réten a tapasztalatainkat egy Eszköztár és egy azt támogató Facilitátor Kártya Készlet formájában megosztva, amellyel az aktív állampolgárságot, vállalkozó szellemet és soft skillek fejlesztését célozzák mindamellett, hogy tippeket osztanak meg a módszerek formális oktatási és önkormányzati keretek közötti alkalmazhatóságáról.

A bevont felek és társult partnerek részvételét örömmel fogadják, és lehetőséget biztosítanak, hogy tanulhassanak a többi résztvevőtől, részt vehessenek interaktív eszmecserékben és képzéseken, annak érdekében, hogy egymást erősítő felekké válhassanak, akik képesek komoly játékok fejlesztésének a  lebonyolítására és produktív munkára a hozzájuk kapcsolódó folyamatokban, a társadalmi változás érdekében.

A projektről részletes leírás található a weboldalra is feltöltött kiadványban.

Kategória: Nemzetközi

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük